f

2011. december 31., szombat

Az előzmények

Augusztusban úgy döntöttem nem rakom be az új Nuvaring gyűrűmet, pedig még két darab a hűtőben várakozott – azóta is.
Attól kezdve nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy egyszer végre megfogan bennem az a picike kis élőlény, akit annyira de annyira várunk – legalábbis én, mert Mr. Férfi még el sem tudja képzelni, milyen lehet gyereket nevelni a valóságban.
A jelmondatom mindig is a következő volt: „Adj Isten türelmet, de azonnal!” Ez most sincs másképp. Miért is lenne? Már 4 hónapja várok arra, hogy végre valahára az egyik spermium éppen a tüszőrepedésemkor legyen jó helyen, és ágyazódjon be a petesejtembe. Ugye nem nagy kérés?
Az már inkább az, hogy szerettem volna nyári kisbabát, aminek szeptember és november között kellett volna megfogannia. Ha nem tartozunk azokhoz a szerencsétlen párokhoz, akiknek éveket kell várni a megtermékenyülésre, akkor már nem lesz nyári kisbabám, de 2012. nyári biztosan nem!
Czeizel Endre azt mondta, hogy átlag 4 hónap kell a teherbeeséshez. Hát számolgattam! Ha augusztusban abbahagyom, akkor legkésőbb decemberre már a pocimban lesz. Azaz legkésőbb szeptemberben megszülöm. Még akkor is jó idő lehet, szeretheti a meleget. Ez azért fontos, mert abban a tudatban élek, hogy aki nyáron született, imádja a meleget, aki télen a hidegért van oda. Szóljatok, ha megcáfolnátok!
December legeslegvége van, és most megint számolgatok.
Szeptemberben furán jött meg, így azt sem tudom októberben hány napra. Hiszen már azt hittem megjön, mert pecsételni kezdtem, erre az igazi mensire várhattam még két hetet! A következő meg 41 napra jött meg. December 1-én! Ami ugye azt is jelentheti, hogy nem is volt tüszőrepedésem.
Ma 31-e van. Szilveszter. 31 napos ciklusnál tartok. Bár azért a remény, hogy Pocaklakó belém költözött még él. Viszont fáj a mellem és „mindjárt megjön érzésem” van odalent. A gyomrom meg fáj. Úgy utálom ezt az érzést, mert fogalmam sincs, mi mitől van, hiszen a fogigátló mellett semmi ilyen tünetem nem volt, most ősszel meg mindig máshogy jelentkezett.

3 megjegyzés :

  1. Szia,
    Nem tudom, olvasgatod-e még a régi bejegyzéseid kommentjeit...csak a hideg-meleg dologgal kapcsolatban lenne mit írnom... :D
    Nos, én május közepén születtem és éppen brutál hőség volt akkoriban...inkább forró nyár, mint enyhe tavasz...
    Talán nem olyan nagy meglepetés ezek után, hogy inkább a HIDEGET szeretem jobban...komolyan, számomra a nyári hőség valóságos kínzás... ;)
    Na de én meg mindig is ilyen kis különc voltam, szeretek kilógni a statisztikákból...

    VálaszTörlés
  2. Én meg február elejei vagyok, és csak a jó meleg szobából kinézve szeretem a telet. Fázós vagyok, és a kedvenc évszakom a kánikula. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...